Close

2017-06-12

rFactor FIA WTCC 2017 – Hungaroring összefoglaló

Hazai közönség előtt kezdte meg a szezont a WTCC mezőnye. A versenyre 22 pilóta iratkozott fel és 4 en jelezték távolmaradásukat. Szép létszám jött össze aminek nagyon örültünk. Sajnos annak már kevésbé hogy 1-2 mód hiba miatt pár versenyzőt ledobált a szerverről, de szerencsére ez a probléma megoldódott és szépen lezajlott mind két 12 körös futam. Az időmérő edzés a szokásos Q1-2-3 rendszerrel zajlott ahol már rögtön alakult ki némi meglepetés. Lássuk, hogy mi is történt az időmérő edzéseken valamint a futamon.

Az időmérő edzés első szakaszában Serbán Norbert fölényesen 4 tizeddel tudott nyerni, mögötte a Q2-be jutó sorrend a következő volt: Pinczés Ádám – Vida Márk – Fáy András – Ender Martin – Sirhán Péter – Nagy Tamás – Jager Tamás – Sirhán István és Bartha Márk. Ők 10-en jutottak a Q2-be!

A Q2-t szintén Serbán Norbert nyerte meg, 3 tizeddel Pinczés Ádám előtt. Pinczés mögött 22 ezreddel lemaradva Vida Márk végzett a 3. helyen, ők jutottak tovább a Q3 -ba ahol Super Pole rendszer várta őket. A további sorrend: Ender Martin – Sirhán Péter – Fáy András – Jager Tamás – Nagy Tamás – Bartha Márk – Sirhán István volt. 

A Q3-ban mindössze 1 körük volt a versenyzőknek hogy megszerezzék a pole pozíciót. Itt szintén Serbán Norbert tudott a leggyorsabb lenni 1 tizeddel Pinczés , és 3 tizeddel Vida előtt. 

A szoros időmérő után elérkeztünk a várva várt első 12 körös futamhoz. 

A rajtot jól kapták el a srácok nem volt baleset aminek nagyon örültünk. A rajt után Serbán Norbi eltudott lógni 1 másodpercre üldözőitől, viszont a többi helyen ment a folyamatos küzdelem a pozíciókért. A középmezőnybe Nagy Tamás autózott nagyot aki a hibáját követően a mezőny végéről küzdötte fel magát egészen a 13. helyig. Az élen a másik 2 Race Dream Team-es autó Vida Márk és Fáy András meccseltek sokáig a 2. helyért, amit végül Fáy szerzett meg, Vida pedig 3. lett. 

A második futamon jött a fordított sorrend. Időmérő Q1 1-10 fordult , a többi versenyző az 1. futam beérkezése alapján állhatott fel a rajtrácsra. Itt már némileg picit agresszívebbek voltak a srácok de még a szabályos keretek között meccseltek egymással. A rajt után Fáy András eldobta a vasat a 2. helyről és a 8 helyről kellett felzárkóznia, amiben csapattársa Nagy Tamás keze is benne volt hiszen próbálta tartani a mögötte haladókat. Az élen Vida Márk tudott picit meglógni Serbán elől, de 2-5 tizeden belül követte, arra várva hogy Vida mikor hibázik egy nagyobbat. A középmezőnyben Fáy Antal is belekeveredett egy két csihipuhiba , hol több hol kevesebb sikerrel. A futamot végül Vida nyerte Serbán és Fáy előtt. 

Következő állomás rögtön 1 hét múlva Bathurst, ott már súlyokkal fognak körözni a srácok.

Jó felkészülést mindenkinek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.